DermaHelp
DermaHelp
DermaHelp Acne Gyógyászati Központ
Címünk: Budapest XIII. ker., Katona J. u. 22. V/1.
Telefon: +36 1/349-24-79
Mobil: +36 20/22-33-805

 

 

Vajon létezik-e olyan csodaszer a világon, amiről elmondható, hogy a pattanásos bőr megmentője?


Van-e olyan általános megoldás, ami egyformán segít  tiniken és  középkorú hölgyeken?




Egy konzultáció titkai:


"Tisztán él emlékeiben egy 20-as éveiben járó lány, akit már régóta kínoztak a pattanásai, aki alapozó nélkül

még a szemetet sem merte kivinni, és utolsó lehetőségként felkeresett minket, a DermaHelp Acnegyógyászati Központot.

Valóban sok pattanás borította az arcát, ráadásul sokat elkapart, így sebek, pörkök is rosszabbították az összképet.

Bevallotta, hogy egyszerűen nem bírja ki, hogy ne piszkálja az arcát, sőt észre sem veszi, hogy mikor vakargatja a bőrét.

Ráadásul a menstruációjával is problémák vannak, de nem akar ezért fogamzásgátló tablettát szedni.

 

Elkészítettem Számára a terápiás tervet, melyben összeírtam azokat a kezelési fajtákat, amelyekkel nagyon gyorsan, akár

4-5 héten belül rendkívül látványos eredményeket érhetünk el.

A terápiás terveben kitértem az ajánlott szakorvosi vizsgálatokra, gyógyhatású készítményekre, arclemosókra, krémekre.

 

Láttam az arcán, hogy egyre szomorúbbá letörtebbé válik, tekintete elhomályosodott.

Türelmesen, kérdőn ránéztem, mire Ő csak annyit mondott: Nekem erre nincs pénzem.

 

Nagyon szomorú lettem, mert ez a lány valóban szenvedett, valóban nagy szüksége lett volna a segítségre.

Agyamban gyorsan végigpörgettem a programot, melyik lenne a legolcsóbb, de valóban hatékony megoldás a Számára.

 

A Cink-nél döntöttem.

Kezébe adtam egy doboz cink táplálék-kiegészítőt, és ezt mondtam:

Ha az összes közül választani kell, ezt választom!  A cink alapvető harcelem a pattanásokkal

vívott küzdelemben. Mindenkinek szednie kellene, aki pattanásokkal küzd. Ennek a nyomelemnek

kellene lenni az első számú megoldásnak az antibiotikumok és a retinoid készítmények előtt!





A lány megfogadta tanácsomat és vásárolt tőlünk egy dobozzal, majd egy hónap múlva újabb dobozzal,

mert rendszeresen és kitartóan szedte a tablettákat. Örült minden pici, apró változásnak.

Kb. 4-5 hónappal a kozultáció után kaptam Tőle egy e-mailt.

Megköszönte a segítséget és boldogan közölte, hogy már alapozó nálkül is le meri vinni a szemetet :)"


***************************************************

 

 

Ha Ön is hasonló cipőben jár mint ez a lány járt, akkor Önnek is  a cinket ajánlom első lépésként.

 

Szomorú dolog, hogy a cink ajánlott napi bevitele (RDA) Magyarországon lényegesen alacsonyabb, mint

amire valóban szüksége van egy bőrproblámával küszködő emebernek.

2 évvel ezelőtt 15 mg/nap volt ez az érték, ma már csak 10 mg/nap, pedig a táplákozásunk az elmúlt időszakban bizony nem sokat változott pozitív irányban.

Persze az ajánlott napi adag rengeteg tényezőtől függ, mint pl. életkor, testsúly, fizikai aktivitás, ált. állapot, dohányzás, betegségek, stb.

Nagy általánosságban elmondható, hogy a pattanásos, sebes bőrre hatékony dozirozás, 50-150 mg/nap között van.

Hallom, hogy sokan most eretneknek kiáltanak ki ezért. Pedig közel 6 évi gyóygítás/kezelés támasztja alá a terápia sikerességét!

Az sem mindegy, hogy milyen fajta cink táplálék-kiegészítőt választunk.

Létezik gluconat, picolinat, Optizinc, stb., ezek a felszívódás hatékonyságában és az árukban is különböznek egymástól.

Sajnos, az arra érzékeny emebereknek enyhe émelygést okozhat, bár ezt a picolinat ill. OptiZinc változatnál kevésbé tapasztaltuk.

Hosszabb és nagyobb dózisú cinkfogyasztás esetén érdemes + rézzel kiegészíteni az étrendet, mert a nagy mennyiségű cink gátolhatja a réz felszívódását.




Összefoglalva a cink jótékony hatásai:

 

  • A cink, egy a szervezetünk számára nélkülözhetetlen nyomelem. Közel hetven enzim megfelelő működéséért felelős
  • A hormonképződéshez, és az immunrendszerünk helyes, megfelelő működéséhez nélkülözhetetlen
  • Az anyagcsere folyamatokat ellenőrzi és irányítja
  • Szükséges az egészséges spermiumok termelődéséhez
  • Fontos szerepet van a sebgyógyulásban
  • Ártalmas fémek semlegesítésében is részt vesz, mint például a kadmium és az ólom
  • Gyógyítja a pattanásos bőrt

  • csökkenti a megnagyobbodott prosztata okozta tüneteket
  • A vércukorszintünk szabályozásában létfontosságú szerepet tölt be! - illetve az inzulin térszerkezetének kialakításában játszik fontos szerepet
  • Gyermekeknek kimondottan fontos elem, mivel a növekedésben is szerepet játszik
  • A hámtakaró épségének megtartásához is cinkre van szükség

Cink természetben előfordulási formái:

A hüvelyesekben, a tojásban, a májban, a húsokban, osztrigában, rákokban, kagylókban, tengeri halakban, búzacsírában, tökmagban, olajos szardíniában, sertésbélszínben

 

 

Megjegyzés:

A cinkkiegészítők szedése ajánlott főként ötvenöt évnél idősebb férfiaknak, akinek jóindulatú prosztatanagyobbodása van, illetve az influenzásoknak, azoknak, akik egyoldalúan táplálkoznak, és nem változatosan, illetve az ekcémától vagy az aknétól szenvedőknek. Ajánlott étkezés közben bevenni, így az nem okozhat émelygést. A sportolók és testépítők általában több cinket veszítenek az izzadás során, így nekik is ajánlott a magasabb beviteli mennyiség. Hiányállapot esetén a következő tünetekre lehetünk figyelmesek; száraz, és érdes bőr, ekcéma, gyakori fertőzéses megbetegedés, étvágytalanság, gyermekkorban lassú növekedés, a nemi érés késése, lassú haj- és körömnövekedés.


A cink felszívódását elősegíti a megfelelő fehérje mennyisége az általunk elfogyasztott ételekben. A cink felszívódását gátló tényezők lehetnek pedig a gabonafélék rostja, a spenótban előforduló speciális rost, fogamzásgátló tabletták, illetve az aknés tünetek kezelésére, illetve a fertőzések kezelésére, enyhítésére rendelt, kiírt tetraciklin hatóanyaga. Túlzott cink bevitele esetén hányinger, hasmenés, és rézhiány léphet fel. Magyarországon a felmérések szerint a nők körében magas leginkább a cinkhiány, de a férfiaknál is gyakran előfordul, hogy épphogy nem érik el a nap beviteli mennyiség határát, és huzamosabb idő után ez már problémát jelenthet. Huzamosabb idő után cinkhiány állapotának következtében, és annak mértékétől függően, bőrgyulladás, hajhullás, immunológiai rendellenességek, növekedésbeli elmaradás, étvágycsökkenés, és a nemi mirigyek csökkent működése léphet fel.

 

 

Ha további segítségre lenne szüksége a DermaHelp Acnegyógyászati Központban állunk rendelkezésére.


DermaHelp által ajánlott cinkeket itt nézheti meg:

Ajánlott cink táplálékkiegészítők


 
DermaHelp Acne Gyógyászati Központ
Címünk: Budapest XIII. ker., Katona J. u. 22. V/1.
Telefon: +36 1/349-24-79
Mobil: +36 20/22-33-805
E-mail: info@dermahelp.hu
Nyitó oldal | Akciók | Kezelések | Árlista | Blog | Galéria | Kapcsolat
Pattanás | Heg | Tág pórus, mitesszer | Újdonságok | Szülőknek
Copyright DermaHelp Minden jog fenntartva.
Web: Akkord 2000 Reklámstúdió Kft.
DermaHelp